MERj, KApsz – BÁrki vagy! Ez a mondat, kifejezi azt, amiben hiszek.
A szavak első, nagybetűs szótagjait összeolvasva a MER-KA-BA kifejezéshez jutunk. Nézzük mit is jelent ez!
A MERKAVAH-/ héber kifejezés/ két jelentése van:
- szekér, mint jármű
- „Isten Trónja”
A két tartalmat összevonva jön elő az igazi jelentése.
Ugyanakkor az ősi Egyiptomban az eredeti ősi mintát MER- KA- BÁ-nak nevezték. Ez 3 szót takar:
MER- Egy olyan fényjelenség, amely saját magadon belül forog.
KA- Lélek /az emberi lélek/.
BA- Az emberi testet jelölte, de a lélek által birtokolt valóság felfogását is jelenti.
Tehát ősi egyiptomi nyelven ez egy olyan forgó fényjelenségre mutat, ami képes volt testet és lelket eljuttatni egyik világból a másikba.
Hogy miért fontos nekem a MER-KA-BA? Azért, mert megmutatja azt, amiben hiszek, amiért dolgozom. Jelképezi számomra azt a segítő munkát, amit nyújtani szeretnék úton levő embertársainknak. Szimbolizálja a támogató, építő munkát, célok, vágyak elérését az önmegismerés által.
Egy nagyon kedves barátnőmet kértem meg, hogy rajzoljon nekem egy szimbólumot arra a munkára, amit Önismeretnek hívunk. Az ő alkotását láthatjátok az oldalunk főképeként, nekem ez a szimbólum mutatja meg munkám lényegét. Ha jól megnézed a képet, láthatod benne az „égi szekeret”, (középső rész ) ami összekapcsol minket, a fentet a lenttel. A rajz a Test- Lélek- Szellem egységét mutatja meg.
Nem elég csak fizikai testként élni, mivel mindannyian szellemi lények is vagyunk. Ezt a kapcsolatot hirdeti a MER- KA- BA, a felemelkedés járműve. mely megmutatja, hogy önmagadhoz csak rajtad keresztül vezet az út. Ugyan megpróbálhatod magadat kihagyni a történetből, de akkor ne várj semmi maradandó változást.
A MER- KA- BA egy ajtó a magasabb szintű tudatosságba, ami a felemelkedésnek nevezett változás katalizátora lehet.
A Te saját személyiséged a kulcs a saját felemelkedésedhez, magadat megváltoztatva, életre keltheted a benned szunnyadó lehetőségeket.
“A felemelkedés: egy olyan folyamat, amelyben az emberi test fénnyé alakul, és egy hihetetlen születési folyamaton keresztül átkerül “egy új világba”. Meditációban teljes mértékben egyesíti az ember az elméjét, szívét, fizikai testét és szellemét, és túlszárnyalja az evilági korlátokat.
A MER-KA-BA technikailag egy elektromágneses mező, mely a természetes geometrián alapul. Pontosabban a “Szent Geometrián”, ami az a tudomány, mely a teremtésen belül minden teremtési mintázatban megtalálható. /Fibonacci/ .
A MER- KA- BA hihetetlenül összetett, magába foglalja az öt szabályos testet és egyéb poliédereket.
Funkciója: test- lélek másik világba szállítása. Ez csak akkor érhető el, ha a személy bizonyos változásokon átesett. A test körül elhelyezkedő, 3 dimenziós szunnyadó geometriai hálózat csak a pillanatra vár. Ugyanis csak egy adott időben kelhet életre az emberben, akkor is, ha ő nem tudott a létezéséről. Ekkor egy elektromágneses változás jön létre, ez mérhető és megjeleníthető.
Az amerikai légierő nyomon tudja követni azokat, akik aktiválták. 1943-ban Philadelphiában, majd később, 1983- ban kísérletek során a MER- KA- BÁ-t használták fel tudatmódosításra, dimenziók közötti utazásra és az időjárás befolyásolására. Ez a tudás egyre terjed, csak nyerhet vele a Föld és az emberiség.”